Tudom: Nem újdonság. Azonban az n900 App Manageréből letölthető játékok közül az egyik legjobb az OpenTTD, még akkor is, ha a játéknak vannak hibái, és nem feltétlenül az App Managerből célszerű letölteni. Forrásból fordítva ugyanis frissebb verzióhoz jutunk. De mi is az az OpenTTD, mit várhatunk tőle, mik a hibái, és milyen más platformokra érhető el? Haladjuk csak szépen sorban végig a válaszokon.

Az 1994ben megjelent Transport Tycoon, majd annak kiegészítéseként 1995ben megjelent Transport Tycoon Deluxe méltán népszerű és emlékezetes játák. Talán az sem meglepő, hogy az Open Source közösség lemásolta és továbbfejlesztette a játékot. Ez a továbbfejlesztett játék az OpenTTD.

Aki még nem hallott volna róla: Egyfajta gazdasági szimuláció, manager játék ahol egy közlekedési vállalatot kell irányítanunk. A közúti közlekedés, a vasút, a hajózás, a repülés egyaránt a repertoárunk részét képezi. Hozzánk tartozik a pálya, a menetren, a karbantartás, de az áruk átrakodásának megszervezése is.

Joggal mondható: Ezzel igen messze állunk egy vasúttársaság működésétől, de egy szállítmányozási cégétől is, így a szimuláció egy kitalált vállalat típust szimulál, de ennél pontosabb gazdasági szimuláció ritkán jelenik meg a játékokban.

Az OpenTTD számos lehetőséggel bővítette a Transport Tycoon Deluxe tudását, ezek javarészét nem árt ismernünk, ha egy hálózati játékban boldogulni szeretnénk, single playerben elég az eredetit ismernünk. Csakhogy akad egy probléma: A több eszköz, a sokszor "realisztikusabb" megoldások (pl. csomópontok kezelésénél) még többféle feladatot ró ránk. "Tervezz olyan csomópontot, ahol..." jellegű feladatok inkább "logikai" játékba illenének, mint egy klasszikus Tycoonba, de a fejlődés mégis ebbe az irányba mutat.

Könnyen belátható, hogy egy mai okostelefon semmivel sem gyengébb, mint egy átlagos PC 1994ben. Még akkor sem lehet a CPU a probléma, ha tudomásul vesszük: Az eredeti játék javarészt assembly nyelven íródott, a mai utóda esetében (részben a portolhatóság miatt) ez szóba sem jöhetett. S persze a több lehetőség nagyobb térképek, modok kezelése is növelte a konfig igényt, de mint említettem: A CPU ritkán probléma.

A telefonokon játszható OpenTTD kapcsán sok probléma merült fel: Az egyik a képernyők mérete és felbontása, a másik pedig a kezelhetőség. A 800*480 felbontás éppen elegendő, bár némi kényelmetlenséget jelent, mint a telefonok képernyőjének kis mérete is. No nem akkor, amikor a tájat nézzük: Hanem az információs ablakoknál merül fel: Ennyi adatot egyetlen kis képernyőn megjeleníteni csak igen kis betűkkel lehet.

Az ikonok, gombok is aprók, így a "virtual keyboard" és kézzel vezérelt touch screen nem jöhet szóba: A stylus (aminek a használata többnyire opcionális) és billentyűzet megoldás már használhatóvá teszi a játékot akár telefonon is. De e "hibák" a műfaj velejárói, más Tycoon játék sem járna nagyobb betűkkel, így aki kedveli a műfajt és tudja kezelni a játékot, nem panaszkodhat az apró betűk miatt. Így nem meglepő, hogy a játék megjelent Nokia N900ra is.

Az OpenTTD mint az egyik legnépszerűbb Open Source játék elérhető Windows, Linux és MacOS X rendszerekre is. Letölthető az openttd.org oldalról. Innen letöltve a forráskódot az App Managerben találhatónál lényegesen frissebb változathoz is juthatunk, s ha nem idegenkedünk attól, hogy házilag fordítsunk alkalmazásokat és kézzel telepítsük, akkor a frissebb változat felkerülhet a telefonunkra is.